© 2005 - 2010 Kúpele Číž a.s. Všetky práva vyhradené. Design © 2010 A grafik, spol. s r.o

A csízi természetes jódos gyógyfürdő története

A falu első írásos emlékét a Szepesi levéltár őrizte meg. Ekkor még az oklevélben, ami 1245-ből származik, mint „terra fíliií Thuka”, vagyis "Thuka fia Egyed földjének" nevezték. A mai név alatt a falut 1247-től említik.1427-ben a Putnok-Gömöri járáshoz tartozott, ahol a 13. helyet foglalta el a 27 falu között. 1526 és 1711 között a falut súlyos csapások érték. 1565-ben és 1682-ben a törökök felgyújtották, majd 1711-ben a nagy pestis járvány után csak 2 család maradt a faluban. Ezt a korszakot követően a Murányból érkező telepesek kezdték benépesíteni a falut, így 1785-ben már 408 lakosa volt.

A jódos víz felfedezése

A csízi gyógyfürdő kiépülését, a jódos-brómos forrás véletlen megtalálásának köszönheti, miszerint 1862-ben Harnócz András kútásás közben 8 m mélyen édes víz helyett sós vizet talált. Az első „páciensek“ a helyi lakosok voltak, akik a sós vizet az ételek sózására és az állatok só pótlására használták. 1865-ben Budapesten Dr. Than Károly vezetésével elvégezték a víz kémiai elemzését. Az elemzésből kiderült, hogy a sósvíz forrása olyan gyógyító elemeket tartalmaz, főleg jódot és brómot, amelyek az ásványvizekben ritkán fordulnak elő. Az első forrást Themis-nek (a jogrend és törvény istennője) nevezték el. Glos Artúr - a csízből származó geológus és bányamérnök - további 2 kutat ásatott. A 35 m mélyen talált sósvíz még több gyógyító hatású jódot és brómot tartalmazott – ez a Hygiea forrás, amelynek vizét már több mint 100 éve ivókúrához használják. A harmadik forrás a Neptún, ezt kádas fürdőhöz használták a Themis forrással együtt.

A gyógyfürdő kiépülése

1888-ban a rimamurányi részvénytársaság megvásárolta a telkeket, és megkezdte a gyógyfürdő felépítését. A részvényesek felépítették saját fürdőházaikat (Mária, Margita, Kamilla, Horváth és Ilona), amelyeknek befogadóképessége összesen 200 fő volt. Két katonai panziót is létesítettek, amelyek a tüdő TBC-n kívül az utókezelésekre szolgáltak. A gyógyfürdő „alsó“, ún. tiszta és „felső“ részre volt felosztva, a fenti részben a nyíltsebű pácienseket kezelték. Így kezdődött a falu fellendülése is, mert a szegényebb sorsú betegek nyáron a magánházaknál voltak elszállásolva. A gyógyfürdőben a fürdőélet is élénk volt - a pácienseknek rendelkezésére állt a teniszpálya, térzene, táncesték, zongora az igazgatóság épületében, naponta friss újságok, csónakázás és fürdés a Rima folyóban, posta, távírda, telefon, ékszerész. A fürdőidény május 1.-től szeptember 30.-ig tartott. A gyógyfürdő első igazgatója Glos Artúr volt. Őt követte Dr. Szakall István – többségi részvényes, akinek köszönhetően a fürdő és a falu is felvirágozott. A téli hónapokban az alkalmazottak sötét üvegekbe palackozták és küldték a csízi vizet 25 darabos kiszerelésekben az USA-ba. Nagyon jók voltak a csízi vízből készített szappanok is a pattanások és más bőrbetegségek kezelésére. Az első Csehszlovák Köztársaság alatt (1934-ben) a Masaryk-liga gyermekszanatóriumot létesített – ez volt a Milan fürdőház. Kezelték itt az elnök lányát is – Alica Masaryková-t. A Milan fürdőházban napjainkban is a 3 és 18 év közötti gyerekeket kezelik. M. Perthes betegséget és gerincferdülést kezelnek jó eredménnyel. A II. Világháború után a gyógyfürdőt államosították 1956 óta pedig már egész évben működik. 1975–80 között felépült az új fürdőház a Rimava, beltéri rehabilitációs medencével, fizioterápiával, kádas fürdőkkel, rendelőkkel és ebédlővel. 1996 óta a gyógyfürdő részvénytársaság igazgatása alatt áll, így a gyógyfürdőt szinte teljesen átépítették – rekonstruálták az összes fürdőházat és a fürdőparkot, a Rimava és Milan fürdőházak közötti területen pedig medencekomplexumot építettek ki – nyári strand négy medencével.